Oldalak

2011. 03. 06.

Az én Lakástrendem 2011-ben - első rész

Elballagtam én is tegnap a Lakástrend kiállításra. Mikor a belépőt megvettem akkor derült ki, hogy kedvezményesen vehettem volna jegyet a Konyhakiállítással együtt, de nem tudtam róla. Mindegy, pedig sokat gondolkoztam melyikre menjek, mert most csak egy fért bele az életembe.
Ez annak fényében volt még érdekesebb, hogy a Lakástrenden kiállított konyhák száma 3 db volt! Tudom, recesszió van, na de ennyire? Vagy a többiek, akik még megtehetik, hogy kiállítanak a Konyhakiállításra és a Lakáskultúrára szavaztak. Egyébként tavaly csak 2 konyhás cég volt, lehet hogy mégis feljődünk?
Idén tehát a Lakástrenden kiállított a Modimo :





Ez szinte ugyanaz volt, mint a tavalyi. Fekete és fehér magasfényű konyhák, különleges munkalapokkal, mint például ez a kavicsos is, amelyről tavaly már írtam.

A további két konyha mindkettő olasz :) és mindkettő újdonság Magyarországon.
Az egyik a VA Design forgalmazásában a Snaidero, amely mint megtudtam 20 évvel ezelőtt már kapható volt nálunk, de aztán eltűnt és most itt van újra, mégpedig nem akármivel, egy Pinifarina által tervezett konyhával, melynek neve: Ola20 ! (Ha a névre kattintasz, megnézhetsz egy rövid kis diavetítést a modellről.) Pininfarinát az autómárkákban járatos olvasóim ismerhetik, hiszen legrégebbi tevékenysége az autógyártás, de egy jó ideje már mindenféle mást is terveznek, például konyhát. Gyönyörű letisztult vonalak, rafinált részletek jellemzik a bemutatott bútort, ahogy ezt illik egy ilyen nagynevű designer által tervezett terméknek. Sajnos a képek nem sikerültek a konyhabútorról, ezért az előtte álló szintén magas minőségű, formatervezett diófa étkezőbútort láthajtátok, melynek különlegessége a fémberakás.






A másik olasz cég "új seprő "a magyar piacon az Alpes Inox Spa.
Hát ez nagyon érdekes mert ők rozsdamentes acélból készítenek csodálatos konyhabútor elemeket, egész kis konyhablokkokat is, hozzátartozó mosogatókat és konyhagépek külső borítását. Az anyagban amit használnak a megszokottnál magasabb arányban van króm (19/10-es), ezért a termékeik hihetetlen szép fényesek, szinte mint a tükör, ezt láthatjátok mindjárt a képeken is. Van egy fölhajtható gázfőzőlapjuk, amelyik elnyerte az olasz ipari formatervezési szövetség, az ADI ( Associazione per il Disegno Industriale) legmagasabb díját, a Compasso d'oro-t. Kívánom, hogy a magyar mondás szerint "jól seperjenek", hiszen minőségi, esztétikus és egy bizonyos szegmensben hiánypótló áruval jelentkeztek.









És ime még néhány fotó:
Az Ivanka Beton Design újdonsága a Code-Decode standján mindenkinek :) nagyon tetszett:














Az óriás szék az apszisban:


Mára ennyit, a következő héten még jelentkezem beszámolóval.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Idén sajnos nem tudtam elmenni, de az eddigi beszámolókat látva a tavalyi mindenképpen jobban tetszett!

Klein Kinga írta...

Köszi Bog-Bog, hogy kommentelsz, üdv a blogomban! Én nem igazán vagyok benne biztos, de talán a tavalyihoz viszonyítva mégis a idei tetszett jobban, de ezek csak nüanszok.

mátrai katy írta...

Megnéztem szinte mindent.Telibe trafáltad az izlésemet! Gratulálok!

Klein Kinga írta...

@mátrai katy: Örülök, hogy egyezik az ízlésünk, köszi hogy olvasol!!!

Fb. like

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails